Tojásos krumplicsónak franciasalátával

 

Ha unod már a sima főtt vagy sült burgonyát, akkor ez a recept neked való! De természetesen csakis tojással együtt az igazi! Ezt a receptet Norci_fitmom készítette el nekünk.

 

Tojásos krumplicsónak

Hozzávalók (4 személyre): 

– 4 db burgonya

– 4 db tojás

– 6 szelet bacon szalonna

– 10 dkg sajt

– só

– egy csokor petrezselyem

– olívaolaj

 

Elkészítése: 

A krumplit alaposan megmossuk, majd sós vízben félpuhára főzzük, hűlni hagyjuk. Mindegyik tetejéről levágunk egy szeletet és óvatosan kiszedjük a belsejét.

A baconszalonnát száraz serpenyőben megpirítjuk, majd eloszlatjuk a krumplik belsejébe. Egy keveset hagyunk a serpenyőben.

A sajtot kis kockákra vágjuk, és a szalonnára szórunk belőle. Olíva olajjal megspricceljük a krumpli csónakokat. 200 fokra előmelegített sütőbe 15 percre betoljuk, majd, amikor megpirult a krumpli és a sajt elolvadt, kivesszük és mindegyik csónakba egy tojást ütünk.

Visszatoljuk a sütőbe és addig sütjük, amíg a tojás megsül.

A megmaradt szalonnás zsírhoz teszünk 1 felaprított lila hagymát, megpirítjuk és a krumpli kikanalazott belsejét össze forgatjuk vele. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Mehet hozzá egy csokor felaprított petrezselyem is.

Franciasaláta

Hozzávalók:

– 700 g gyorsfagyasztott franciasaláta alap

– só

– 1 db savanykás alma

– 2 db csemegeuborka

 

Öntet:

– 2 kis pohár tejföl

– 1 ek mustár

– 3 ek majonéz

– 1 ek porcukor

– 1 kk só

– bors

– kevés citromlé

 

Elkészítése:

A mirelit zöldségeket egy edénybe tesszük, kis vizet öntünk alá, megszórjuk az ételízesítővel és puhára főzzük. Teljesen kihűtjük.

Amikor kihűlt, hozzáadjuk a felaprított almát és csemegeuborkát.

Elkészítjük az öntetet. A tejfölt a majonézzel, a mustárral, a cukorral, valamint a sóval, kevés borssal és citromlével elkeverjük (ízlés szerint). Ráöntjük a salátára és jól összeforgatjuk. Lehűtve kínáljuk.

Tipp: A franciasalátát már sokkal korábban el lehet készíteni (akár előző nap is), így hidegen lehet egyből tálalni a forró krumplicsónakokkal!

Jó étvágyat!

 

 

kapcsolódó bejegyzések ♦ kapcsolódó bejegyzések ♦ kapcsolódó bejegyzések ♦